Asztro kuckó

Jupiter irányváltása

Aktuális égi állások

2015. április 14. - Asztro Kuckó

Mostanság (1 héten belül) volt-e, hogy eddig hosszú várakozások után valamilyen ügyed végre megoldódott? Gondolkodtál-e azon, hogy valamiben válts (párkapcsolat, egyéb kapcsolat, munka, stb) vagy végre lélegzethez juss és most érezted, hogy eljött a megfelelő pillanat? Voltak-e eddig elnyomott, ki nem mondott dolgok, és úgy érezted, végre képes vagy a sarkadra állni és kimondani, mert igazság érzeted ezt diktálja? Érezted-e, hogy eddig stagnáló dolgaid hirtelen irányt váltottak és van már erőd a változtatásra? Arra t udsz tovább haladni, merre hited, belső lényed valójában vezet? Vagy esetleg fogtál-e bele valami teljesen újba, ami kommunikációval, megnyilvánulással, esetleg Internettel kapcsolatos?

Ha igen, akkor ennek égi jele, hogy április 8.-án 18:57-kor (Svájci Efemerida alapján) 4 hónapon át tartó retrográd mozgása után ismét direktbe fordult a Jupiter, más bolygókra is átsugározva hatását.

d_jupi.jpg

A képlet érdekessége, hogy pont az irányváltás időpillanatában a tüzes, Oroszlán jegyében álló Jupiter trigont vetett a szintén tüzes jegyű Kosban lévő bolygókra. A harmonikus fényszög által kölcsönösen szövetségre lépet a Jupiter, Nap, Merkúr és Uránusz, melyben a Jupiter a bölcsesség, elfogadás, hit, Merkúr a kommunikáció, Uránusz a váratlanul bekövetkező események bolygója, a tűz elem az aktivitás jelölője.

Mindemellett a Jupiter, ámbár tágan, de szintén trigonban állt a Nyilas Holddal, és ezen keresztül a retrográd Szaturnusszal is. Ebből látszik, hogy az igazságérzeten alapuló érzelmek is felerősödtek (Nyilas Hold), melyet azért visszafog a Szaturnusz bölcsessége, hitvilága. Talán már nem egyszer volt hasonló érzésed (retrográd a Szaturnusz, Halak Neptun - mint megfoghatatlan érzések- kvadrát erre az együttállásra).

Amit még kiragadnék a képletből, az a Bak Plútó kvadrátja a Kos jegyében szereplő bolygókra, mely még jobban felerősíti a változtatási igényt (melyet az Uránusz is jelez), ámbár a kvadrát által inkább megnehezítve azt.

Amit leírtam, az egy aktuális égi állás. Hogy az egyének szintjén hogyan nyilvánult/nyilvánul meg, azt csak az adott személy születési képletével és más segédképletekkel összehasonlítva érdemes kielemezni. Lehet, hogy megmaradt kósza gondolat vagy érzés szintjén, de akiknél erősebb az érintettség, akár tettekben is megnyilvánulhattak a fentebb leírtak.

Haladóbbaknak ajánlom, hogy vegyék elő a saját születési képletüket, vetítsék rá a tranzit képletét, s amely házak felett vonul át a Kos stellium (benne az Uránusszal) és a Bak Plútó, ott jelenik meg a váltás/változtatás igénye.

A bejegyzés trackback címe:

https://asztrokucko.blog.hu/api/trackback/id/tr927367698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása